preskoči na sadržaj
Vijesti

Ballagás 2017

A ballagás az elköszönő nyolcadikosok ünnepe. Vidám és szomorú nap is ez egyben. Sírunk és nevetünk is ilyenkor.

Idén június 13-án éltük át ezt a különleges élményt Újbezdánban. A maroknyi diákcsapat gazdag és igazán élvezetes műsorát az ünneplőbe öltözött nyolcadikosok búcsúztatása követte. Közös fényképek is készültek. A végzősök szülei finom süteményekkel kedveskedtek a jelenlevőknek. A rendezvény jó hangulatban, beszélgetéssel zárult.


Egyik szemünk sírt, a másik nevetett Vörösmarton is, ahol a ballagást június 14-én tartottuk. Csupán öt diák fejezte be ebben az évben általános iskolai tanulmányait az anyaiskolában. Hárman magyar, ketten pedig horvát nyelven tanultak. Elköszöntek diáktársaiktól, tanáraiktól, és köszönetet mondtak nekik is és szüleiknek is az eddigi áldozatos munkáért és a szerető gondoskodásért. A hetedik osztálytól szép elbocsátó szavakat és tarisznyákat kaptak, amelyekben útravalóként lapult meg a pogácsa, a ceruza és a papírra vetett pár buzdító szó. Az ünnepi hangulatot fokozta a sok szép virág az iskola folyosóján és a végzős diákok karjain.

A szülők, nevelők és a búcsúzó nyolcadikosok egy állófogadás keretében még együtt tölthettek pár kellemes órát. A nap emlékéül fényképek és videofelvételek szolgálnak majd.



Pošalji prijatelju Pošalji prijatelju
objavio: Julianna Kosić   datum: 16. 6. 2017.

Tražilica

Kalendar
« Travanj 2024 »
Po Ut Sr Če Pe Su Ne
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
Prikazani događaji






PP Ljubav u pokretu

Priloženi dokumenti:
LJUBAV U POKRETU.doc



 


OŠ Zmajevac je suradnička ustanova u projektu IntegraNorm

 (Integracijski procesi većine i manjine u višeetničkim zajednicama)

IP-2014-09-4499, koji financira Hrvatska zaklada za znanost, u razdoblju od 2015.-2019. godine.

 

 


Obrazovni materijali

Upisi u srednje škole
Upisi u srednje škole



Oglasna ploča

Korisni linkovi
Dnevni tisak

Korisni linkovi

Ministarstva

Samouprava

Časopisi
 • Priroda
 • Drvo znanja


Arhiva




preskoči na navigaciju