preskoči na sadržaj
Vijesti

Rendhagyó rajzóra Vörösmarton

Berger Ottiról, a meanderről és az akvarellről (vízfestményről)

Iskolánkban Tomislav Prgomet építész tartott rendhagyó rajzórát, amelyen az iskola szinte összes alsós és felsős tanulója rész vett. A vendég előadó gondosan megtervezte és megrajzolta minden gyerek sorszámozott rajzlapjára a meander formát, amelyet ők akvarell-technikával festettek kékre. Az így kapott részletekből egymás mellé sorba helyezve jöhetett létre a meander sora, amely mutatós performansz egy nagyobb térben.


A festés előtt az előadó, művésznevén Tom Pernat, beszélt Berger Ottiról, aki vörösmarti származású textilművész volt, és a textilszövésben egy erősebb, strapabíróbb technikát dolgozott ki, amelyet ma is alkalmaznak. Megtudtuk, hogy honnan ered a meander elnevezés, és mi köze a képzőművészethez. A tanulók az akvarell-technikáról tanultakat ismételték és tökéletesítették. Tom Pernat közvetlen kapcsolatot alakított ki a tanulókkal, lelkesedésével példát mutatott és serkentett az alkotásra. Felhívta figyelmünket egy jelentős művészre, aki vidékünkről származik, és akinek nevét még egy tábla sem hirdeti a szülői házon.

Kár, hogy a meandert nem sikerült idő és hely hiányában kiállítanunk iskolánkban, így munkánk eredményét nem láthattuk. Az előadót visszavárjuk, és reméljük, utólag pótoljuk a hiányt.

A képek itt megtekinthetőek.



Pošalji prijatelju Pošalji prijatelju
objavio: Julianna Kosić   datum: 8. 12. 2017.

Tražilica

Kalendar
« Ožujak 2024 »
Po Ut Sr Če Pe Su Ne
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7
Prikazani događaji






PP Ljubav u pokretu

Priloženi dokumenti:
LJUBAV U POKRETU.doc



 


OŠ Zmajevac je suradnička ustanova u projektu IntegraNorm

 (Integracijski procesi većine i manjine u višeetničkim zajednicama)

IP-2014-09-4499, koji financira Hrvatska zaklada za znanost, u razdoblju od 2015.-2019. godine.

 

 


Obrazovni materijali

Upisi u srednje škole
Upisi u srednje škole



Oglasna ploča

Korisni linkovi
Dnevni tisak

Korisni linkovi

Ministarstva

Samouprava

Časopisi
 • Priroda
 • Drvo znanja


Arhiva




preskoči na navigaciju