Az Eszéki Tudományegyetem Neveléstudományi Karán 2024. november 21-én tartották a „DOKKICA” Gyermek Kreatív Központ tagjai, Alma Škugor, Ines Novak és kolléganőnk, Ana Škaro “Integrált tanítással a fenntartható társadalomért” című egyetemi tankönyvének bemutatóját.
A tankönyv három oktatási terület – felsőoktatás, általános iskola és nem intézményes oktatás – szakértőinek együttműködésével jött létre. A fenntartható fejlődés koncepciójának elméleti megközelítésén túl a tankönyv értékes gyakorlati tartalmakat és anyagokat kínál azoktól a pedagógusoktól, akik részt vettek A természet hősei elnevezésű projektben, így ösztönzi és támogatja a hallgatók, tanárok és óvodai nevelők munkáját a tanítás módszertani forgatókönyvének tervezésében és megvalósításában. A tankönyv elektronikus kiadásban jelent meg.
Ana Škaro mellett, aki a fent említett együttműködésben megtervezte a projektet, és a Természet hősei sorozatból gyönyörű drámakártyákat és érzelmeket, szereplőket előhívó kockákat készített, az újbezdani tagiskolánkban dolgozó Rajka Šagodić tanítónő is részt vett a projektben.
Rendkívül büszkék vagyunk Ana Škaro munkatársnőnkre, a Vörösmarti Általános Iskola csúzai tagiskolájának tanítónőjére, és sok sikert kívánunk neki új projektjeihez!
Na Fakultetu za odgojne i obrazovne znanosti, 21. studenoga 2024. godine održano je predstavljanje sveučilišnog udžbenika “Integriranim poučavanjem do održivog društva” autorica Alme Škugor, naše kolegice Ane Škaro i Ines Novak iz Dokkice.
Udžbenik je nastao u okviru suradnje stručnjakinja iz triju obrazovnih područja – visokoga obrazovanja, osnovnoškolskoga i izvaninstitucionalnoga obrazovanja. Osim teorijskoga pristupa konceptu održivoga razvoja, udžbenik nudi vrijedne sadržaje i materijale dijela učiteljica koje su sudjelovale u projektu Junaci prirode te mogu poslužiti kao poticaj i podrška studentima, učiteljima i odgojiteljima u osmišljavanju i provođenju metodičkih scenarija. Udžbenik je objavljen u elektroničkom izdanju.
Osim Ane Škaro, koja je u gore navedenoj suradnji osmislila projekt i izradila prekrasne dramske kartice te kockice s osjećajima i likovima iz serijala Junaci prirode u projektu je iz naše škole sudjelovala i učiteljica Rajka Šagodić iz PŠ Novi Bezdan.
Iznimno smo ponosni na našu kolegicu Anu, učiteljicu OŠ Zmajevac, PŠ Suza i želimo joj puno uspjeha u novim projektima!