Csapatunk egy része pécsi kiránduláson vett részt 2025. november 28-29-én. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KÁMME) Alapítvány jóvoltából.
Nagy élmény volt az utazás azoknak, akik először ültek vonaton, mi idősebbek nosztalgikus hangulatban vártuk a megérkezésünket kedvenc városunkba, Pécsre.
Az első utunk a Székesegyházba vezetett, hálaadó imádságban fordultunk a jó Istenhez, valamint áldást kertünk életünkre, szeretteinkre kedvenc énekünkkel.
„Te vagy a fény a szívemben Jézus, add, hogy ne szólhasson bennem a sötét! Te vagy a fény a szívemben Jézus, Krisztus jöjj, Te vezess utamon!”
Szállásunk a Dóm Zarándokházban volt. Szép, tiszta, csendes pont nekünk való hely, ahol szívesen maradtunk volna több napot is. Vacsoránk a Király utcai igazi olasz pizzériában, az Azzurrában volt, ahol a pincér, Dávid, már régi ismerősként köszöntött bennünket és mennyei ételeket szolgált fel nekünk. A tulajdonos olasz bácsi nagyon kedvesen köszöntött bennünket. Zala gyönyörűen elénekelte az alleluját, ami még a könnyeinket is előcsalta. Hatalmas tapssal köszöntük meg. Ezután a közelben lévő főtéren felfedeztük az adventi vásárt. Élveztük az illatokat, fényeket, a Dzsámin a fényfestést és a szép nagy betlehemi figurákat. Igazi pásztorok voltak hatalmas bundában. Az árusok szebbnél szebb áruikkal kápráztattak el bennünket. Kürtöskalácsot majszolva vettük az irányt egy nagyon különös helyre, az UV birodalomba, ahol csapatépítő játékokat játszottunk. Ilyet még soha nem láttunk. Különös fényben, minigolf, malom és számtalan játék között válogathattunk. A győztes csapat kifesthette a veszteseket világító festékekkel. Gabi tanárnő arca olyan lett, mint egy karácsonyfa a fénylő égőkkel, de ő olyan jót nevetett, mi pedig élveztük a kivételes lehetőséget. Bár késő volt, amire a szállásra értünk, de egyáltalán nem voltunk álmosak. Másnap megnéztük a belváros szép épületeit, finom reggelit, a csak Magyarországon kapható páratlan kakaós csigát majszoltunk. Volt, aki kétszer is sorba állt, biztos, ami biztos, ki tudja, mit hoz még a nap. A reggeli imánkat az irgalmasok templomában mondtuk el. A Zsolnay negyed volt a következő programunk. A csillagok, bolygók világába kalauzolt bennünket egy nagyon kedves tanár úr. Csodálatos világunkat felfedeztük a VR univerzumban, majd a fizika laborban próbáltunk ki mindent. Körbejártuk a fények birodalmát, és a végén a Room bisztróban kaptunk finom ebédet. Gabi és Klári tanárnő megígérte, a következő alkalommal a Pécsi Nemzeti Színházban megnézzük A Pál utcai fiúkat, így folytatás következik, aminek nagyon örültünk. Tartalmas hétvégét zártunk. A vonat már várt ránk a vasútállomáson, amellyel a villányi hegyeken, dombokon keresztül mentünk vissza, ahol szüleink örömmel vártak. Emlékezetes kirándulás volt, amit nagyon szépen köszönünk azoknak, akik lehetővé tették, hogy részesei lehettünk.
Sipos Tűr Klára
Izviđači su 28. i 29. studenoga sudjelovali na dvodnevnom izletu u Pečuhu, ostvarenome uz potporu Zaklade Bethlen Gábor i Zaklade KÁMME. Putovanje vlakom, za neke prvo u životu, već je samo po sebi bilo posebno iskustvo.
Izviđači su posjetili katedralu i adventski sajam te sudjelovali u raznim aktivnostima – od timskih igara u „UV kraljevstvu“ do zanimljivih sadržaja u Zsolnay četvrti, gdje su kroz VR i pokuse u laboratoriju istraživali svijet svemira i fizike.
Osim razgledavanja grada, uživali su u zajedništvu, smijehu i novim iskustvima koja će dugo pamtiti. Kući su se vratili puni doživljaja i zahvalni svima koji su omogućili ovo lijepo putovanje.