Magaságyásokat készítettünk / Izrađivali smo povišene gredice
Az UZBRDO (FELFELÉ) projekt keretein belül magaságyásokat készítettünk, amelyekben gyógynövényeket fogunk termeszteni. Az Iskra (Szikra) nevű, waldorfi kezdeményezésre létrejött egyesület tagjai, Srđan, Matija és Domagoj rövid bevezető előadást tartottak, útmutatást adtak, majd folyamatosan kísérték a diákok munkáját, amelyben minden tanuló szívesen vett részt. Miután figyelmesen meghallgattuk az útmutatást, a tanácsokat, a tanulók hozzákezdtek a magaságyások készítéséhez. Az iskola udvarán, egy délelőtt folyamán négy magaságyás született. A megmaradt anyagból a tanulók a rovarok számára állítottak össze téli szállást.
Elmondhatjuk, hogy iskolánk tanulói jól és felelősségteljesen bánnak a szerszámokkal. Mértek, fűrészeltek, kalapáltak és ástak. Ennél még fontosabb, hogy egymásnak segítettek, egymást bátorították és jól szórakoztak!
A fényképek megtekinthetők itt.
U okviru projekta UZBRDO izrađivali smo povišene gredice u kojima ćemo uzgajati ljekovite biljke za čaj.
Kratku uvodnu edukaciju, upute i stalni nadzor proveli su Srđan, Domagoj i Matija – dečki iz udruge Iskra waldorfske inicijative. Svi su učenici rado sudjelovali. Nakon što su pažljivo poslušali upute za rad i poneki savjet, učenici su se prihvatili posla. Tijekom samo jednog prijepodneva u školskom dvorištu izniknule su četiri velike povišene gredice. Od viška materijala učenici su izradili hotel za kukce.
Učenici su pokazali da odgovorno barataju alatom. Mjerili su, pilili, zakucavali i kopali. Najvažnije od svega, pomagali su jedni drugima i međusobno se podržavali te se dobro zabavili!
Fotografije pogledajte ovdje.
« Svibanj 2024 » | ||||||
Po | Ut | Sr | Če | Pe | Su | Ne |
29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 |
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
Dnevni tisak |
Korisni linkovi |
• Stručni skupovi - AZOO |
• CARNet |
• Portal za škole |
• AZOO |
• Upisi u srednje škole |
• Sulinet |
• Rječnik |
• AUDIOKNJIŽNICA |
• LEKTIRA |
Ministarstva |
Samouprava |
Časopisi |
• Priroda |
• Drvo znanja |